A mézeskalácsnak lelke van...

Mézeskalács magyaros motívumokkal

A mézeskalácsnak lelke van, mely megérinti az embert. Szívből jön és szívhez szól, melegséggel tölt el, feldíszíti az alkalmat, amelyre készül. Ínycsiklandó illata körbelengi a szobát, mely ünnepet idéző nosztalgiát ébreszt. Adni és kapni csodálatos öröm, melynek nagyszerűsége éppen az egyszerűségében rejlik.

A mézeskalács története

„A méz fontosságát az adta, hogy a 19.század végéig, a számottevő répacukorgyártás kezdetéig, gyakorlatilag a parasztság egyetlen édesítőszere volt. A drága importált nádcukor ugyanis alig jutott el a paraszti háztartásokba. Továbbá egészen az ókortól kezdve nyomon követhető, hogy a méz a néphit szerint egészséget, boldogságot jelentő étel, illetve a népi gyógyászat egyik alapanyaga volt Európa minden részén.

Úgy tartja a mondás, hogy a mézeskalácsosság egyidős a méz használatával. Az egyiptomi piramisokban a méz mellett mézes tészta maradékot is találtak.

Az ókori Rómában az ínyencek asztalán fő helyet kapott a fűszeres, illatos mézeskalács. Családtagok születésnapjára készítettek mézesbábokat, melyeket a házi istennek ajánlottak.

A középkori társadalom felső rétegeiben karácsony, évkezdet, húsvét, pünkösd, valamint esküvő, keresztelő alkalmával szokás volt a mézeskalácsok osztogatása, ajándékozása a családtagok, az ismerősök és az ünneplő vendégek körében. Az akkori formák reneszánsz és barokk hatást mutatnak, témájuk többnyire vallásos, mitológiai jelenet, szentek vagy uralkodók képmásai.

Egy 1008-ból való nürnbergi feljegyzésben említik először a mézeskalácsot. Ez a tartomány kedvező földrajzi és éghajlati viszonyai miatt igen alkalmas volt a méhtenyésztésre, minden bizonnyal nem véletlenül nevezték a környéket a méhek kertjé-nek. Ugyanakkor több kereskedelmi út keresztezte itt egymást, s ez kedvezően befolyásolta számos foglalkozás gyors fejlődését. 1276-ban a nürnbergi mézeskalácsosoknak még közös céhük van a pékekkel.

A 18.században már elsősorban a városi, polgári ízlés szerint készültek a mézeskalácsok. A feudális jellegű és bibliai tárgyú ábrázolások háttérbe szorultak, a világi témák, mint például a díszesen öltözött férfi- és nőalakok, a pólyás baba vagy hintó lettek a kedvelt minták.

Ugyanakkor megindult a mézeskalács terjedése a falvakba, és a 19.századi elején már nagy népszerűségnek örvendett a parasztság körében. A mézeskalácsos mesterek piacokon, vásárokon, búcsúkban, árusították, termékeiket. Nemcsak lakóhelyükön jelentkező igényeket elégítettek ki, hanem a távolabbi vidékeket is ellátták készítményeikkel. A korábbi századok gyakorlatához képest lényeges változást jelentett, hogy a 19.századtól már nem fogyasztották el édességként, hanem dísztárgyaknak tekintették. Az udvarlótól kapott mézeskalácsszív vagy pólyás baba, illetve gyermekeknek vásárfiaként ajándékozott huszár vagy kard, a lakás valamelyik szembeötlő pontjára került és amilyen hosszú ideig csak lehetett megőrizték.”

Forrás: Vágó Edit Mézesbábok és sütemények
Tar Károly Erdélyi mézeskalács

 

© 2012 – 2014. Müller Nikolett. Minden jog fenntartva.  |  Honlapkészítés: Duzmáth Tamás